Tengerke 2011.06.30. 21:28

London

Az 5 nap programja igen sűrű volt, ezért két részletben mutatom be, hogy mit láttunk Angliai tartózkodásunk alatt.

 

 

1.       nap: Utazás

Londonba busszal érkeztünk, mert az utazás legolcsóbb formáját szerettük volna választani. Ez kettőnknek összesen 92 Euró volt. Bár a buszút az eredeti tervekhez képest 1 órával 8,5 órára sikeredett, nem volt túl fárasztó, mert többször megálltunk. A buszsofőrök csehek voltak, akik alig beszéltek egy kis angolt, és azt mondták a határon, hogy franciák vagyunk (tudtommal egy francia állampolgár nem utazott a buszon) ezért átvilágították a csomagjainkat is… Igazán furcsa volt határellenőrzésen átesni autópályán.

A Csalagúton keresztül mentünk át a szigetre. Persze kiszálltunk a vonat belsejében és körülnéztünk. Érdekes volt. A legérdekesebbre a mögöttünk levő kabinban levő Aston Martin volt. A Viktóriára való megérkezésünk után elindultunk csomagokkal felfedezni a várost. Első utunk a
Buckingham palotához vezetett. Majd miután itt kibámészkodtunk magunkat, az Oxford streetnek vettük az irányt. (Itt még nem fényképeztünk, mert persze a fényképezőt a táska legaljára csomagoltam… ) Bár csütörtök 2 órakor értünk oda, az Oxford streeten csak úgy hömpölyögtek az emberek. A boltok pedig jobbnál-jobb akciókkal csábították az arra járókat. Hozzáteszem, hogy tényleg nagyon jó áron lehet minőségi dolgokat is vásárolni. Mivel a csomagjaink nagyon nehezek voltak, így elhatároztuk, hogy először lerakjuk azokat a szálláshelyen, majd visszajövünk. Hát, tévedtünk. A szállásunkig 1,5 órát kellett utazni, így az első estén körülnéztünk egy picit Ilfordban, vásároltunk teát, mustárt és gyömbérsört, ami hozzátartozik az itteni kultúrához. A szállásunk egyébként meglehetősen jó volt, bár az első napokban éreztük, hogy ez egy munkásszálló is, a hétvégére a turistáké volt a főszerep.

2.       nap:

A szállásunkon igazi angol reggeliben részesítettek minket. Majd elmentünk a közelben levő vasútállomásra, hogy megtudakoljuk, mi lenne a legolcsóbb utazás nekünk. Végül vettünk Oyster cardokat, majd eldöntöttük, hogy csak a buszokat használjuk itt tartózkodásunk alatt, mert így 4 fontból megúszható naponta az utazás.  Csodáljátok csak meg a szép kártyánkat a cikk elején! Mivel nem csak turistáskodni jöttünk Londonba, ezért délelőtt ügyet intéztünk, majd a nyakunkba vettük a várost. A látnivalókat az alábbi sorrendben néztük végig: Tower of London, Tower bridge, Hay’s galéria, Shakespeare globe theatre, Tate modern. A Tate modern előtt érdekes utcazenésszel sikerült találkoznunk, majd megcsodáltuk a gyűjteményt. Átsétáltunk a Millenium bridge-n, majd megcsodáltuk a St Paul’s cathedral-t. Itt pedig összefutottunk egy kedves ismerőssel, akivel folytattuk tovább London felfedezését. Mivel borúsra fordult az idő, bementünk London történeti múzeumába, majd villák között sétálva eljutottunk a Temze partjára, ahonnan csodálatos kilátás tárult elénk a London Eye-ra. A beszélgetésben elmerülve pedig úgy eltelt az idő, hogy észre sem vettük, hogy lassan elérjük a parlament épületét a Big Ben-nel. Innen már csak egy rövid séta volt a Westminster abbey. Miután megcsodáltuk a Szent James park csodálatos állatvilágát, és átvágtunk a Green parkon, elbúcsúztunk és hazaindultunk. Mivel útközben bár már 9 óra elmúlt láttunk egy-két nyitvatartó boltot, így betértünk és élveztük a késő esti vásárlás lehetőségét.

 

3.       nap:

 Mivel előző nap szétáztak a cipőink, így a reggelt cipővásárlással indítottuk a közeli bevásárlóközpontban. Miután mindkettőnknek sikerült cipőt venni az irányt a Camden Town felé vettük, ami teljesen elbűvölt minket. Rengeteg fotót készítettünk, amit a facebook-os albumban meg is tekinthettek. Innen utunk a Picadilly Circushoz vezetett, ahová találkozót szerveztünk, majd leültünk egy helyi bárba, ahol is megtapasztalhattuk, hogy az angolok szeretnek jelmezt ölteni bulizáshoz. Továbbindultunk a Soho felé, ahol a fő cél a China town volt. Nagy élmény volt ez mindkettőnknek, mert éppen Vu cseng Nyugati utazását olvassuk, ahol folyton rizsgombócot esznek és ezt itt kipróbálhattuk, valamint, hogy volt egy-két egzotikus gyümölcs, amit eddig nem sikerült kipróbálni, de itt végre meg lehetett vásárolni.. Nyami. Ezekről majd külön fogok írni. Innen elzarándokoltunk a London School of Economics épületéhez, ami a világ egyik legjobb közgazdász egyeteme, majd a környéken barangoltunk még egy kicsit, végül visszatértünk bázisunkra, hogy elfogyasszuk a jól megérdemelt gyümölcsöt. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://iranyleuven.blog.hu/api/trackback/id/tr733028473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása