Tudom, hogy sokaknak nem fog tetszeni ez a kijelentés, hiszen történelmünknél fogva sokan nem szeretik őket. Azonban most mégis azt gondolom, hogy örülök, hogy vannak oroszok is a világban.

 A hazánktól távol mindig átértékelődnek a korábbi nézeteink. Hiszen egy új közegben kincs az, ami egy kicsit is hasonlít ahhoz a kultúrához, amihez hozzá vagy szokva. Hát így jártunk mi is, hiszen elég nehéz olyan otthon alap élelmiszerekhez hozzájutni errefelé, mint a túró, tejföl, zsemlemorzsa (ezt csinálhatsz, de még a kenyér is más), vegeta, búzadara, párizsi, virsli. Ebben vannak nagy segítségünkre az oroszok. Eddig minden városban, ahol éltünk, találkoztunk orosz bolttal. Azért érdemes ezekbe a boltokba betérni, mert lehet kapni tejfölt (Smetana) ami ugyanaz, mint amit otthon veszünk, ráadásul olcsóbb is, mint más boltok tejföl jellegű termékei. (Créme épaisse) A túrót bevallom őszintén, nem tudom, hogy lehetett-e kapni, viszont vettünk túróval töltött derelyét. A múltkor a vendégségeket körözöttel leptük meg. Cottage cheese-t vettünk, aminek az állaga teljesen más mint otthon. Olyan, mintha apró mozzarella golyócskák lennének egy joghurt-szerű szószban. Túrógombóc készítésére sós volta miatt nem alkalmas, azonban amire mi vettük megfelelt.  A kazak nevű orosz boltban lehet kapni még vegetát, virslit és mindezt a magyar szájíznek megfelelően.  A kínálatukban szerepel egy csomó klasszikus édesség és természetesen vodka, valamint Dezső egyik kedvencét a KBAC.

Mivel tudtuk előre, hogy itt relatív kevesebb dolog vehető meg a mi kultúránkhoz hozzá tartozó élelmiszerekből, így mi otthonról hoztunk majdnem mindent. Hoztunk zsemlemorzsát, és grízt, de ez utóbbit itt is lehet venni semoule van ráírva a zacskóra. Ez általában a kuszkuszt takarja, ezért meg kell alaposan nézni, hogy melyiket is vesszük belőle.  Párizsi jellegű húskészítményt hespenworst, vagy saucisson de jambon néven érdemes keresni. Pirosaranyat is érdemes otthonról hozni. A fehér, töltenivaló paprikát itt nem ismerik, hasonló kinézetű narancssárga színű mini paprikát lehet helyette venni, ami finom édes. Tört paprikát bolti minőségben lehet beszerezni.

 

4 komment

Címkék: étel

A bejegyzés trackback címe:

https://iranyleuven.blog.hu/api/trackback/id/tr252439807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pozsi83 2010.11.11. 08:04:55

Hat igen, hasonlokat mi is tapasztaltunk Hollandiaban, bar itt orosz boltokat nem lattunk. Tejfolbol nekunk legjobban a Creme Fraiche jott be, azt lehet kapni holland boltokban is, ill. a Griekse Yoghurt.

Mas: Ott is kicsik a lepcsohazak, a furdoszobak meg a hutok?

hunylac 2010.11.11. 17:32:58

Az oroszoknak köszönhetjük ezenfelül a túrórudit is, ugyanis a csokoládéba mártott túrós szeletet eredetileg ők találták ki! :) Az ilyen orosz boltokban általában lehet is kapni, ha jól tudom többnyire az övék szögletes alakú.

Tengerke 2010.11.12. 09:28:51

Pozsi: Köszi a tippet! Legközelebb azt is megkóstoljuk. Igen, itt is kicsik a lépcsőházak. A hűtők olyanok mint otthon. Itt annyi más, hogy a legtöbb lakásban nincs mosógép és még beszerelni sincs lehetőség. Illetve a konyhákban nincs sütő.

Lacó: Ezt jó tudni. Erről nem tudtunk. Ha legközelebb megyünk, megnézzük ezt is.

Zsemlemorzsát közben mondták Glóriáék, hogy vettek. Panírporként árulják, és azt mondták, hogy jó, csak elfelejtettem a nevét. :-) Ha valaki tudja, vagy tud ehhez hasonló élelmiszereket, akkor azokat szívesen vesszük. :-)

pozsi83 2010.11.12. 18:22:14

@Tengerke: Igen, mosogep itt sincs sok helyen, eleg sok a kulso mosoda. Nekunk szerencsenk van, ui. egy kis tarolohelyisegben pont elfer.
süti beállítások módosítása