Tengerke 2011.10.22. 18:13

Viszlát Belgium

 Már egy ideje nem kaptatok olvasni valót. Ez azért történt, mert hazajöttünk  és az elmúlt hónapunk nagyon pörgősre sikeredett. Belgium és az ott szerzett élményeink nagyon sokszor eszünkbe jutnak. Még van egy csomó dolog, amit szívesen kipróbáltunk/ megnéztünk…

Tengerke 2011.07.06. 10:52

Oxford, London

Londoni és oxfordi utazásunk történetének folytatása 4.nap: Korán keltünk, hogy elérjük az Oxfordba menő vonatunkat, amire előre megvettük a jegyeket mindössze 4 fontért fejenként egy útra. Oxford vasútállomásán várt minket vendéglátónk. Először is buszra…

Tengerke 2011.06.30. 21:28

London

Az 5 nap programja igen sűrű volt, ezért két részletben mutatom be, hogy mit láttunk Angliai tartózkodásunk alatt.   1.       nap: UtazásLondonba busszal érkeztünk, mert az utazás legolcsóbb formáját szerettük volna választani. Ez…

  Belgium nagyon jó elhelyezkedésének köszönhetően sok ország könnyen megközelíthető. Itt létünk alatt már ellátogattunk Franciaországba, Luxemburgba, Portugáliába, Németországba, Svájcba, Hollandiába és most Angliába is. A legnagyobb élményünk Londonban az…

Ebbe a városba sokáig nem mentünk el, mert azt hallottuk, hogy Charleroihoz hasonlóan koszos és kellemetlen ott lenni. Jelentem, megbántuk. Bátran állíthatom, hogy amióta ott voltunk, ez az egyik kedvenc városunk Belgiumban. Hogy miért is? Ehhez meg kell ismernünk alaposabban.…

Tengerke 2011.06.07. 11:39

Brugge

Brugge Európában a legjobb állapotban fennmaradt középkori város. Az ide érkezőt az időutazás, a csodálatos házak, a macskaköves utcák, valamint a bájos csatornák rögtön magával ragadják.Látnivalók:Jeruzsálem templomA templomot az Adornes testvérek építették, melynek a…

Tengerke 2011.05.18. 12:16

Leuven

 Eddig kimaradt a blog bejegyzései közül, de most következzék a város, Leuven bemutatása. Leuven Brüsszeltől 25 km-re keletre helyezkedik el a Dijle és a Voer folyók partján. A város Belgium Flamand-Brabant tartományának székhelye, közigazgatási és jogi…

Tengerke 2011.05.04. 13:42

A király kertje

Az elmúlt időben ismételten sok dolog történt velünk. Látogatóban járt nálunk néhány barátunk, aztán nyakunkba vettük Európát és Lisszabonig meg sem álltunk. Végül pedig ellátogattunk Magyarországra, hogy egy kicsit a családunkkal lehessünk. Ígérem nektek, hogy mindenről…

Tengerke 2011.03.19. 10:30

Hajóliftek

 A Karnevál szünetében ellátogattunk La Luviere közelében levő világörökség részét képező hidraulikus hajóliftekhez. A Canal du Centre 66,2 méternyi vízszintemelkedését a 19. század végén és a 20. század elején 4 hidraulikus hajólift (3 db 16,93 méter…

A közelmúltban Bincheben jártunk, ahol  egy a világörökség részét képező fesztivált tekinthettünk meg.  Maga a város Belgium Wallon részén helyezkedik el  50 km-re Brüsszeltől. Az amúgy csendes kisváros a karnevál idejére megtelik élettel. Ez a színpompás…

Tengerke 2011.02.28. 11:10

Gent

 3 hosszabb-rövidebb kirándulás beszámolójával is tartozunk már nektek. Az elmúlt néhány hétben játszottunk Gentben, belógtunk egy kiállításra Tienenben és lubickoltunk SPA-ban. Gentbe már régóta vágytunk, de eddig a hidegebb idők miatt nem szántuk rá magunkat, hogy…

Ahogy az előző bejegyzésben említettük, ellátogattunk a virágtőzsdére Aalsmeerbe. Több dologból is fantasztikus élmény nyújtott.  Először is a világ egyik legnagyobb épületében található nem messze Amszterdamtól. Az épület már kívülről is meglehetősen robosztus…

Tengerke 2010.11.09. 13:59

1 hét

Azt hiszem ezek után kb. hetente fogunk jelentkezni. Hétköznapokon Dezső iskolába jár és érdekes esettanulmányokat old meg, míg Judit dolgozik a töménytelen mennyiségű honlapon. Most már két hétvégével is tartozunk Nektek. Előző hétvégén elmentünk a környéken kirándulni.…

Most egy hosszabb időszakról kaptok beszámolót. A hétköznapok szorgosan telnek. Dezső suliba jár, én pedig kreatívkodok a neten.  Legérdekesebb természetesen a hétvégénk volt ismét. Szombaton úszni voltunk. Dezsőnek van sportkártyája, így ő ingyen használhatja az…

Pénteken este végre megismerkedtem én is Glóriáékkal a másik magyar párral. Elmentünk hozzájuk, és sokat beszélgettünk, sztorizgattunk, és persze sört iszogattunk. :-) Szombaton Brüsszelben voltunk, ahol mostunk, illetve vásároltunk. Vettünk a Corában egy kis grillsütőt,…

süti beállítások módosítása