A közelmúltban Bincheben jártunk, ahol  egy a világörökség részét képező fesztivált tekinthettünk meg.

 Maga a város Belgium Wallon részén helyezkedik el  50 km-re Brüsszeltől. Az amúgy csendes kisváros a karnevál idejére megtelik élettel. Ez a színpompás rendezvényt, mely a világörökség részét képezi, a 14. század óta minden évben megrendezik a keresztény szokásokhoz híven vasárnaptól húshagyó keddig tartó 3 napos időszakban.

A kosztümösök öltözék szerint csoportokba verődve szórakoztatják az idelátogatókat táncos, zenés felvonulás közben.  Érdekességként megemlíteném, hogy minden csoporthoz tartozik zenés kíséret minimum egy dobos formájában, de a nagyobb csoportok mellé fúvósok is csatlakoznak. A dobosoknak központi szerep jut a felvonulás során, ugyanis a hiedelem szerint ők elűzik a rossz szellemeket. A kosztümösök a zene ritmusára hol előre, hol hátrafelé haladnak. A fesztivál csúcspontját a keddi nap jelenti, amikor a felvonulók narancsokat dobálnak a tömegbe. A maszkosok nagy része férfi, míg korukat tekintve 2-80 évesig minden korosztály képviselteti magát.

További fényképeket az alábbi oldalon tekinthettek meg. 

Tengerke 2011.02.28. 11:10

Gent

 3 hosszabb-rövidebb kirándulás beszámolójával is tartozunk már nektek. Az elmúlt néhány hétben játszottunk Gentben, belógtunk egy kiállításra Tienenben és lubickoltunk SPA-ban.

Gentbe már régóta vágytunk, de eddig a hidegebb idők miatt nem szántuk rá magunkat, hogy elmenjünk. Mostanában azonban megenyhült az idő valamint ellátogatott Belgiumba Glóriáék egy barátja is, így kaptuk magunkat az alkalmon, és nekiindultunk. Gent Leuventől olyan 1,5 órányi útra van. A várost a Lonely Planet is a 2011-es úti célok közé választotta. Gent maga elbűvölő a tipikus belga építészetével, a várost kisebb részekre osztó folyóival a Scheldevel és a Leievel.

A városban a legfontosabb látnivalókat meglátogattuk. Megnéztük a St. Nicholas templomot, a régi postapalotát, ami ma bevásárlóközpontként működik, valamint a világörökségnek számító harangtornyot (Belfry), a Szent Bavo Katedrálist és a beguniaget a város szélén. Megnéztük a  Huis van Alijn házat, ami eredetileg szintén beguinage volt, de ma egy szépművészeti múzeum működik benne. A múzeum kezdeti szakasza visszatükrözi a korábbi gyermekkórház hangulatát. A kezdeti kellemetlen helyzetből hamarosan kalandos időutazásba csöppentünk. Amit nagyon becsülök Belgiumban, hogy itt a múzeumok igazán figyelnek arra, hogy a kisebb gyermekek is remekül szórakozzanak és interaktívvá tegyék a kiállítást.

A másik múzeum, amit már nagyon vártunk egy lakberendezési múzeum volt. Ezen a helyen is mindenki találhatott a számára tetsző szobákat, bútorokat és kiegészítőket. A várba sajnos időhiány miatt nem mentünk be, csak kívülről csodáltuk meg. Amit érdemes még tudnia a Belgiumba érkezőknek, hogy 25-26 év alatt a legtöbb múzeum kedvezményes belépőt biztosít. Ezek a legtöbbször 1 euró körül vannak, de előfordult már 8 eurós kedvezményes jegy is (pl.: A genti vár belépője).

  Elnézést kérek tőletek, amiért ilyen sokáig nem jelentkeztem. Sajnos egyre kevesebb időm van írni és megosztani veletek az infókat. Ez a poszt kész van már egy ideje, de nem sikerült belépnem a blog adminisztrációs felületébe, így ma már ez nem annyira friss és ropogós, mint az elkészülése napján volt… Biztos hallottatok/olvastatok róla, hogy a belgák megdöntöttek egy korábbi világrekordot a leghosszabb ideig kormány nélkül álló ország rekordját. Hogy megértsük, miért is történik mindez, meg kell ismernünk egy kicsit jobban a belgákat.

 A belgák, ahogy Belgium is két fő csoportra tagolódik a holland nyelvű flamandokra és a francia nyelvű vallonokra. Bár a két nép történelme az 1830-as évek óta egy, mégis rengeteg közöttük a feszültség. Ennek nem csak az anyanyelv az oka, hanem a két fél korelosztása és ebből kifolyólag a keresők száma is. Ugyanis a flamandok többen vannak, a vallonok pedig kevesebben és emellett több közöttük a nyugdíjas és a munkanélküli is, így kevesebb a kereső. A flamandok ezért nem szeretnek osztozkodni a vallonokkal, mert úgy gondolják, hogy a vallonok élik fel az általuk befizetett adók nagy részét. A kormányalakítást tovább akadályozza, hogy a vallon oldalon baloldali, míg a flamand oldalon egy szélsőjobb oldali párt nyerte a választásokat. Tehát hatalmas az ellentét a két oldal között. Mivel csak közösen tudnának kormányt alakítani, így egyelőre nincs előre haladás. Természetesen azért az élet még nem állt meg Belgiumban.  Működnek az iskolák, kórházak, hivatalok, sőt még fejlődés is tapasztalható. Mindez azért fordulhat elő, mert a helyi hivatalok kezében nagyobb a szabadság. Ennek a problémának vannak pozitív eredményei is a belgák szempontját nézve. Ilyen például, hogy az előre irányozott 4,1 %-os hiány helyett alacsonyabb, mindössze 3,7%-os hiányt sikerült elérniük.

Aki pedig hétvégi programokra kíváncsi, annak érdemes a következő napokban is benéznie, mert élménybeszámolók következnek genti, tieneni, valamint spai kirándulásokról.  

A tarlórépa egy Belgiumban igen gyakori zöldségféle A növény Hollandiában őshonos, és itt szinte kizárólag a biogazdaságok és a magánszemélyek tenyésztik. A leggyakoribb típusának külseje főleg fehér, kivétel ez alól az felső 1-5 centiméter, amelynek színe lilás-pirosas. Általában paradicsom nagyságú (5-20 cm) gyökerei vannak, de egyes fajoknál akár 1 kg nagyságúra is megnőhetnek. A levelei gazdagok mustárolajban. A fehérrépa A, B1, B2, C vitamint, kalciumot tartalmaz jelentősebb mennyiségben.

Magyarországon kevéssé elterjedt, és ahol megtalálható, ott is inkább állatok takarmányozására használják. Ahol azonban ismerik a növényt, ott nyersen, főzve, sütve is fogyasztják.Ízelítőnek pedig álljon itt egy krémleves recept.

Tarlórépa leves

 

Hozzávalók:

-          450 gramm kis tarlórépa

-          25 dkg vaj

-         

-          250 g burgonya

-          1 l víz

-          őrölt bors

-          szerecsen dió

-          3 dl tej

-          4 ek tejszín

-          1 ek petrezselyem

-          pirított kenyérkockák

Elkészítése:

Meghámozzuk a tarlórépákat és a burgonyát, majd apró kockákra vágjuk.  Egy fazékban megolvasztjuk a vajat, majd amikor már habos, akkor hozzáadjuk a tarlórépát és pároljuk egy kicsit meg. Adjunk hozzá ízlés szerint sót és egy kis vizet, majd főzzük fedő alatt 10 percig. Ezután adjuk hozzá a burgonyát, és annyi vizet, hogy éppen ellepje a fazékban levő zöldséget és burgonyát. Fedő alatt, lassú tűzön pároljuk 30 percig. Az idő leteltével vegyük le a fedőt, majd főzzük addig, amíg az esetlegesen feleslegben levő víz elpárolog. Ezután mixerrel aprítsuk finomra a leves tartalmát, adjuk hozzá a tejet, és forraljuk össze az egészet, miközben sóval, szerecsen dióval, borssal és petrezselyemmel fűszerezzük. Végül keverjük hozzá a tejszínt, majd pirított zsemlekockákkal tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá!

 

 Belgiumnak az előnye és a hátránya is az, hogy rengeteg különböző kultúra él együtt.  Így azoknak, akik itt élnek, vagy akár csak ide látogatnak lehetőségük van rengeteg egzotikus gyümölcsöt kipróbálni, ahogy abból már korábban is kaphattatok egy kis ízelítőt. A kipróbált egzotikus gyümölcseink tárházát gazdagítja ez a gyümölcs.  A cserimoya, krémalma, vagy cserimojó az Andok Bolíviai, Chilei, Ecuadori, Kolumbiai és Perui fennsíkjain őshonos. A növény örökzöld, alacsonyan elágazó fa, mely elérheti akár a 7 méteres magasságot is.  A levelei egyszerűek, hosszúkásak. A sárgás-barna virágai kisebb csoportokban nőnek. Minden egyes virág 2-3 cm nagyságú 6 szirommal.

Gyümölcse ovális, összetett, súlya 100 grammtól 2 kg-ig változik. Felülete zöld színű sima, vagy rücskös.  A gyümölcsöt felbontva az 1-2 cm nagy fényes fekete magokat fehéres-sárgás lédús gyümölcshús veszi körül. Íze savanykás-édes, melyet a banán és az ananász keverékeként lehet leírni. A gyümölcsöket éretten eszik, amikor más a húsa könnyen megnyomható, ezért vásárlás után előfordulhat, hogy néhány nap utóérlelést igényel.  Csak rövid ideig eltartható.

 

 

A gyümölcs cukortartalma igen magas és emellett rostokban és egyéb tápanyagokban is gazdag. Kiváló C-vitamin forrás, valamint megtalálható benne B2, B6 vitamin, magnézium és kálium.

 

A stoemp egy tipikus belga étel, melynek elkészítése még egy kezdő háziasszony számára sem jelent nagyobb kihívást, ugyanakkor jól mutat az ebédlőasztalon. Mi ezzel vártuk a vendégeinket.

Hozzávalók:

-          krumpli

-          zöldségek (pl: répa, brokkoli, spenót… stb.)

-         

-          tejszín

Elkészítés

Sós vízben külön edényben megfőzzük a meghámozott, mosott krumplit és a zöldségeket. Amikor a zöldségek és a krumpli is kellően puha, akkor összekeverjük azokat, hozzáadjuk a tejszínt és ha szükséges, adunk hozzá még egy kis sót. Ezt a keveréket egy villa segítségével összepasszírozzuk. Azért villával, mert így jobban megmarad a zöldségek textúrája. A stoemp-ot általában húsok mellé fogyasztják. Mi pirított szalonnakockákkal tálaltuk, és hozzá egy tipikus belga tárkonyszószt adtunk. A tárkonyszósz receptjét a későbbiekben még megosszuk veletek.

Jó étvágyat hozzá!

 

Mivel kíváncsiságunk határtalan, így szerettük volna megkóstolni a romanesco broccolit is. Ezzel azonban nem otthon sikerült először megismerkednünk, hanem egy étteremben. Ez a növény Magyarországon kevesek által ismert. Az érett zöldség zöld színű, melyeket csigaszerűen csavarodó csúcsok fednek be. A zöldséget brokkolihoz hasonlóan lehet elkészíteni, és az íze is valahol a brokkoli és a karfiol között van. A romanesco gazdag C-vitaminban, rostokban és carotinoidokban.
                A romanescot gyakran felhozzák példaként a természetben előforduló fraktálokra. Szerintem gyönyörű.

Az elmúlt időben ismételten három újabb gyümölcsöt kóstoltunk meg. Az egyik az édes tamarind volt, amit a gyógyászatban i s használnak hashajtó, vízhajtó és vértisztító hatása miatt. Ízre egyébként nagyon jó. A kemény héjat kézzel megtörve a magokat körülvevő barnás rész ehető. Kálium és vastartalma kiemelkedő, azonban más vitaminokból sajnos viszonylag kevés található meg benne.

A másik gyümölcs pedig a passionfruit, azaz a maracuja volt. Amit mi vettünk kívülről lila, könnyű kemény héjú gyümölcs volt, melyet félbevágva narancssárga lédús hússal körülvett magokat találtunk. Az íze szerintem mindenki számára ismerős lehet a különböző szörpökből, gyümölcslevekből, de a gyümölcs íze sokkal finomabb és színesebb azoknál. A maracuja vitaminokban és hatóanyagokban gazdag. Megtalálható benne A, B, C-vitamin, kálium és vas, valamint számos flavonoid és alkaloid is. A maracujának több gyógyító hatását is megfigyelték. Ilyen a nyugtató-altató hatás, valamint kiválóan alkalmazható depresszió kezelésére és daganatos betegségek esetén is sikerrel használták.

A harmadik gyümölcs a perui földicseresznye volt.  A gyümölcsöt egy vajszínű áttetsző hártya borítja be, amely alatt található a pirosas-narancssárgás színű cseresznye szerű termés. Vigyázat, mert a gyümölcs könnyen összetéveszthető a vadon élő zsidócseresznyével, melynek húsa mérgező.  A termés általában 1-2 cm nagyra nő meg, melynek húsa lédús, melyben egy lapos sárga mag rejtőzik. A gyümölcs íze édes, esetleg egy kicsit savanykás. A hús vitamintartalma magas. A bogyókat a csésze eltávolítása után a magokkal együtt eszik meg általában.

 

Tengerke 2011.02.03. 14:46

2738 méter

Nem jelentkeztünk, mert síelni voltunk Franciaországban. A kirándulás a hosszú utazással együtt igazán kellemesre sikeredett.  Pihenésünk helyszíne a 3 völgy volt, mely a világ legnagyobb síterepe. Itt rendezték 1992-ben a téli olimpia egyes számait.  Az időpont megválasztásával egyébként szerencsénk volt, mert a teljes ott tartózkodásunk alatt gyönyörű időben volt részünk. Erősen sütött a nap, és a hegyek teljes pompájukban elénk tárulkoztak.

 Kilátás a hotel ablakából

Szállásunk Brides Les Bainsban volt, ahonnan felvonóval juthattunk fel a három völgy egyikébe a Méribelre. Érdekességképpen megemlíteném, hogy a hely az angolok kedvenc síterepe, ugyanis Londonból egy szomszédos városba repül gép, így viszonylag könnyen megközelíthető. Olyannyira angol barát volt a síterep, hogy egyes bárokban angol anyanyelvű pincérek szolgáltak fel.

Maga a síterep egyébként kikapcsolódási lehetőséget nyújt kisebbeknek, nagyobbaknak és idősebbeknek egyaránt. A síterepen több zöld és kék pálya is található, ami kevésbé gyakorlottaknak ideális, míg haladóknak piros és fekete pályák szolgáltatják a szórakozást. A gyerekek pedig állatokat és akadálypályákkal tarkított pályákon szórakozhatnak.  A környék gazdag termálvizekben is, így aki inkább csak a meseszép kilátást szeretné élvezni a medencéből, úgy annak arra is lehetősége van.

 A hegyek

Mivel láttunk egy fotót, ami az egyik felvonóbl készült, és látszott rajta a Mont Blanc, ezért a kilátás keresésére indultunk. Minden nap egy csúcs került terítékre, de sajnos nem sikerült megtalálnunk a helyet, amit kerestünk. (Lehetséges az is, hogy megtaláltuk, csak éppen az nap nem voltak túl jók a látási viszonyok) Viszont csodálatos érzés volt 2738 magasan meginni egy üdítőt a napsütésben, valamint hősnek érezni magunkat, miután 1000 méteres szintkülönbséget tudtunk le magunk után egyhuzamban. (Tudom, hogy gyakorlott síelőknek ez meg sem kottyan…) A síelés után pedig jól esett a lelazulás a szálloda fürdő részlegében.

Kulináris élményekben is részünk volt, amiről hamarosan beszámolok, illetve a későbbiekben újabb recepteket ismerhettek meg a belga konyhából.

Aki pedig körül szeretne nézni a síterepen, az itt megnézheti a völgyben levő webcamokat.

 

Tengerke 2011.01.22. 12:33

A porsche

Az az ember igazán boldog, akinek vannak céljai. Nekünk is van több közös és egyéni célunk is. A céltáblánkon szerepel például egy Aston Martin. Ezzel kapcsolatban azonban több kételyünk is van. Ha már az ember annyi pénzt összekeresett, akkor minek költse egy olyan autóra, ami nagyon drága, rettenetesen félti, valamint kényelmetlen is.  Ezen kételyek megcáfolása, valamint eloszlatása végett mindenféleképpen szerettem volna beleülni egy ilyen autóba.

Egyik ismerősöm kölcsönkapta a főnökétől a Porschéját, még mielőtt venne magának ő is. :-) Kaptam hát az alkalmon és beleültem. Ténylegesen egy életérzés alacsonyan ülve szemlélni a dolgokat.  A kényelmetlenséggel kapcsolatos minden kételyem eloszlott, amikor a bőrülésekbe beleülve rögtön úgy éreztem magam, mintha otthon ülnék egy fotelben. Amennyiben hosszú lábad van, akkor is kényelmesen lehet ücsörögni benne, hiszen a lábaknak rengeteg tér van. Nagyon tetszett az élmény.

Az itteni emberek vérmérsékletére pedig példaként szolgáljon, hogy a Porsche elé egy szűk helyre elkezdett beparkolni egy autó, miközben 1 cm híján megérintette azt. Ezt a jelenetet az ismerősöm halálos nyugalommal nézte végig, majd úgy zárta le az esetet, hogy megjegyezte: Ezt majdnem a főnököm autója bánta.

 

Tengerke 2011.01.21. 11:45

Belga konyha

Ha már Belgiumban vagyunk, ideje megismerkednünk a tipikus belga ételekkel. Az első recept egy igen egyszerű kis étel: cikória sajttal és sonkával.

 

 

 

 

 

 

 

 Hozzávalók 2-3 személyre:

  • cikória 4-6 darab
  • fél citrom leve
  • vékony ementáli jellegű sajt szeletek (4-6 szelet)
  • vékony sonkaszelet (4-6 szelet)
  • vaj
  • őrölt bors

 

 Elkészítés:

A cikória külső leveleinek eltávolítása és a végének levágása után főzzük meg a cikóriát sós, citromos vízben 20 perc alatt. Miután megfőtt, csorgassuk le, majd törölgessük meg az cikóriát. Minden cikóriát göngyöljünk bele sonkába, majd sajtba.  Tegyük hőálló edénybe őket, majd tegyünk minden tekercs tetejére egy pici vajat.  Az étel 25-30 perc alatt elkészül. Aki jobban szereti a reszelt sajtot, az helyettesítheti a sajtszeleteket azzal is.  Köretként sült krumplival tálalhatjuk.

Jó étvágyat!

 

A blog eddigi élete során alig tettem említést két kedves világjáróról, pedig igazán megérdemelnék. Kikről is van szó? Emmáról és Sáráról a két tengerimalacról. :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Amióta itt vagyunk, az ő életük is gyökeresen megváltozott…  Sikerült nekik szalmát vennünk,így szerencsére Sára allergiája megoldódott.  Felfedeztünk új zöldségeket, amiket jobban szeretnek, mint a magyar fehér paprikát. Először felfedeztük, hogy szeretik a jégsalátát, de ebből az egészségük érdekében csak ritkán kapnak, valamint a cikóriát, amit otthon rosszul sok helyen endíviának is hívnak.

 

  

 

 

 

 

 

 

A sok finom zöldség eredménye az lett, hogy Sárika tökélyre fejlesztette kunyeráló képességét. Ez abban merül ki, hogy iszonyú hangosan visít, amikor valami zacskózörgést hall, vagy csak szimplán nekiáll, ha úgy gondolja, hogy ma még nem kapott elég zöldséget. (Kb. minden alkalommal, amikor az emeletről lejövünk, vagy felmegyünk, mert sikerült elég rendesen elkényeztetnünk őket. :-))

 

Tengerke 2011.01.16. 13:02

Tartózkodás

Magyar állampolgárságú emberek új típusú személyigazolvánnyal  is beléphetnek az ország területére amennyiben más Schengeni országból érkeznek

A magyar állampolgárok 3 hónapig tartózkodhatnak engedély nélkül Belgium területén. Három hónapnál hosszabb idejű várható tartózkodás esetén bejelentési kötelezettségünk van a helyi hatóságok felé.

Hogy a bejelentési kötelezettségünknek eleget tegyünk, először tartózkodási helyet szükséges létesíteni. Az ehhez hasznos információkat egy korábbi bejegyzésben már tárgyaltuk.

Amennyiben tanulni érkezünk, vagy ideérkezésünk idején már rendelkezünk állással, esetleg házastársunk, vagy élettársunk után érkeztünk, és nem kívánunk dolgozni úgy a bejelentkezéshez szükséges ezekről is igazolást vinnünk.

Amennyiben házasok vagyunk, úgy arról szükséges egy igazolást vinnünk.  Amennyiben a társunkhoz érkeztünk, úgy szükséges igazolnunk, hogy mással nem vagyunk házasok, és hogy minimum 45 naponta találkozunk. Ez utóbbi lehet azonos címre érkező számlák a két fél nevére, vagy egy repülőre szóló jegyek, közös szállásfoglalás, esetleg ismerősök igazolása.

Amennyiben dolgozni szeretnénk, de még nincs állásunk, úgy az érkezéstől számítva 3 hónapunk van, hogy munkát találjunk. Az állásnak minimum 12 órásnak kell lennie.

Miután bejelentkeztünk a helyi irodához, ne lepődjünk meg, ha a postaládánkban találunk egy behívót a rendőrségre. Mindössze meg szeretnének bizonyosodni arról, hogy tényleg azok vagyunk, akinek mondjuk magunkat.

Amennyiben dolgozni szerettünk volna, és sikerült állást találnunk 3 hónapon belül, akkor ismét be kell mennünk a hivatalba, ahol be kell mutatnunk a munkaszerződésünket. Amennyiben fix, bejelentett, nem szolgáltatási szektorhoz tartozó állásunk van, úgy véget is értek az ezzel kapcsolatos teendőink. Amennyiben a szolgáltatási szektorban helyezkedünk el, ismét 3 hónap haladékot kapunk, hogy bemutassuk a bérkimutatásunkat, esetlegesen a bankszámlakivonatunkat, hogy a munkánkért cserébe ténylegesen pénzt kaptunk.

 

               Már jó régen nem jelentkeztünk… Ez idő alatt jó sok dolog történt velünk. Beleértve egy párizsi kirándulást, egy rövidke otthon tartózkodást.  A napokban folyamatosan megosztom veletek, hogy mi történt a nagy világban mostanság.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                Még mielőtt hazaindultunk volna, egy éjszakát Párizsban töltöttünk. A decemberi Párizs lenyűgöző. A karácsonyi fények meleggel borítják be az amúgy fagyott tereket. A Sanzelizén különböző mulattságokkal szórakoztatják az odalátogató közönséget. Volt például a magasban szálló mikulás. A szökőkutakban pedig ünnepi fények imitálták a víz folyását. A többit képekben mondjuk el.

A hazafelé út kalandosra sikeredett, ugyanis jött az ötlet, hogy menjünk el vásárolni valahova. Volt valami halvány derengés egy kellemes kis városról a környéken, ahol lehet vásárolni. Beütöttük hát a GPS-be adatokat. Ez volt az első hiba, amit elkövettünk, ugyanis az utunk keresztül vitt egész Párizson, ahol a közlekedés autóval egy hatalmas káosz. Az utakon nincsenek sávok, ha pedig vannak, akkor a helyi autóvezetők úgy gondolják, hogy annak a két keréknyom között szükséges elhelyezkedni.

 Miután már lassan ráhajtottunk az autópályára, feltűnt, hogy nincs kiírva sehová valami ismerős városnév. No, sebaj, menjünk, ahogy a GPS mondja. Igenám, de az alagutakban a GPS csak tippelte, hogy hol vagyunk, és későn szólt, hogy ki kellene mennünk egy lehajtónál. Így sikeresen ráhajtottunk egy fizetős autópályára, ami rossz irányba vitt el minket, és visszafordulni is csak 15 km múlva lehetett. Közben sikerült azért megbeszélni, hogy valószínűleg a bevásárló hely, ahová nagyon igyekeztünk, amúgy is rossz irányba van, így egyszerűen beadtuk iránynak Brüsszelt.

 Még el sem hagytuk Párizst, és elhaladtunk egy hatalmas bevásárlóközpont mellett, így oda be is tértünk. A történet itt még nem ért végett, mert az épület körül körben voltak parkoló autók, de helyek nem nagyon, így nagyon megörültünk, hogy megláttunk egy helyet, amit gyorsan el is foglaltunk. Igen ám, de hol a bejárat? Az épület falai csupaszak, csak néhány ütött-kopott lépcső visz felfelé. Emberek meg sehol. Gondoltunk egyet, és felmentünk az egyik lépcsőn. Fent szívélyesen üdvözöltek bennünket, és békés ünnepeket kívántak. Sehol egy figyelmezető felirat nem volt, hogy az lenne a személyzeti bejáró, vagy hogy tilos a belépés idegeneknek. Egyedül az épület közepében levő portán állítottak meg minket, hogy hová tartunk. Akkor mondtuk, hogy vásárolni, és finoman elküldtek minket. Sikeresen bejutottunk az üzletekhez végre, és el is vásárolgattunk.

Hazafelé úton iszonyatosan szakadt a hó. A kamionokat leállították, és az autókat safety car lassította, mint az autóversenyekben, így csak 40-50-nel lehetett haladni az autópályákon. Nagyon meglepődtünk, hogy milyen jól szervezik Franciaországban ezeket a veszélyes helyzeteket

__________________________________________________________________________

Egyébként Párizsban mindig érdekes a tömegközlekedés vidéki szemmel, mert érdekes, hogy mennyivel fejlettebbek, mint mi Mo-n, és szinte mindig történik valami. Például van olyan metróvonal, ahol sofőr nélküli metrók közlekednek. Ez már abból is kitűnik, hogy a peron szélén magas üvegfal van, elektromos vezérlésű ajtókkal, melyek csak akkor nyílnak ki, ha a metrókocsik a megállóban állnak. A párizsi metrón való utazgatás közben gyakran találkozhatunk utcazenészekkel, akik akár a metróban, akár csak az aluljáróban szórakoztatnak bennünket, megadva a város romantikus alaphangulatát. Személy szerint legjobban akkor lepődtem meg, amikor az egyik aluljáróban orgona hangot lehetett hallani. Nem láttam, csak tippelek, hogy szintetizátorral játszottak, mindenesetre szokatlan volt.

 

Itt Belgiumban, ahogy otthon is, minden nagyobb városban akad egy-egy karácsonyi vásár. Múlt hétvégén vasárnap Brüsszelben töltöttük a családdal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 Csütörtök este még Amszterdamban ittunk forralt bort egy karácsonyi vásáron.

 Szombat este kimentünk a Szent Katrina téren levő vásárt néztük meg. Szerencsére „jó” időnk volt. Ez azt jelenti, hogy gyönyörűen szakadt a hó, és a nagy tömeg ellenére is igazán kellemes hangulata volt a vásárnak.

 Természetesen a kulináris élményekből soha nem elég, így kipróbáltuk az osztrigát, amit a vásári forgatagban lehetett kapni. Jobb volt, mint amire számítottam. Az érdekes az volt ebben, hogy előző nap beszélgettünk az osztrigáról, mert nyers hagymás heringet ettünk a hollandoknál előző nap. Szóval sikerült átesnem a nyers tengeri herkentyűk kóstolásán is. :-)

Az est fénypontja egy Michelin által ajánlott étterem volt. (Sajnos a nevét nem jegyeztem meg.) Szerencsénk volt, hogy viszonylag korán érkeztünk, mert még akadt hely. Igaz, az étteremben nagyon szűkösen voltak az asztalok.

Az előétel egy kanálnyi zöldséges krém volt, majd jött egy leheletnyi spenótleves. A főétel fácánhús volt szósszal. Desszertnek pedig csokimousse volt vaníliafagylalttal. Nagyon fincsi volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 Tegnapelőtt este pedig kimentünk a Leuveni karácsonyi vásárra is. Sajnos pénteken nem volt lelki erőnk kimenni, pedig kaptunk VIP belépőt a ceremóniára... :-) Itt ez nagy eseménynek számít. Egyébként a vásár szerintem nagyon nagy, mert két egymás melletti téren állnak a sátrak. Amit mindenféleképpen ki kellett próbálnunk, az a forró tojáslikőr (warme advocaat), aminek itt nagy hagyománya van. Nagyon hangulatos volt. A hangulatot egyedül a város egyik jelképe a tűre szúrt légy rontotta kissé el.

Egyébként elnézést, hogy nem jelentkezünk mostanában gyakrabban. Rengeteg tennivalónk van. Dezső sokat tanul, nekem pedig egyéb tennivalóim akadnak…

 

Ahogy az előző bejegyzésben említettük, ellátogattunk a virágtőzsdére Aalsmeerbe. Több dologból is fantasztikus élmény nyújtott.

 Először is a világ egyik legnagyobb épületében található nem messze Amszterdamtól. Az épület már kívülről is meglehetősen robosztus látványt nyújtott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tőzsdén kereskedett virágok nagy része Kenyából érkezik, és a világ számos pontjára halad tovább. A virág útja a kiskereskedőkig rendkívül gyors, ugyanis a teljes folyamat fantasztikus hatékonysággal van leszervezve. A virágok délután 5-kor még a kertben vannak, míg másnap 10-re már a kiskereskedőknél a világ bármely táján. Elég hihetetlen, ugye?

Hogyan is valósítják ezt meg? A virágok, miután Hollandiába érkeznek, bekerülnek a raktárépületbe, ahol leltárba veszik őket, majd bemutatják a virágbrókereknek, akik licitálhatnak a virágokra. A licitek nagyon gyorsak, és ami a legérdekesebb, hogy felülről indulnak. Ez azt jelenti, hogy aki sok virágot szeretne venni kénytelen magasabb árat fizetni a termékért. A licit természetesen addig folytatódik, amíg van az adott termékből.

A termékeket miután eladták, és összekészítették a repülőtérig egy automatizált rendszer szállítja el. Ez a gyorsaság a nagy titka a holland virágkereskedelemnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Aki Amszterdam környékén jár, annak szerintem megéri kimenni. Van tömegközlekedés, és a belépő sem túl drága (5-10 euró/fő), plusz az étterem is elég jó. ;-)

Ismét jó régen jelentkeztünk, mert rengeteg programunk volt szerencsére. Az elmúlt egy héten ellátogattunk Hollandiába.

Még az indulás előtt sikerült Leuvenben beszerezni zsemlét, ami itt egyáltalán nem szokványos. Az utunk viccesre sikerült, mert itt nem túl gyakori dolog a hó, és a havazás, ezért az embereknek nincs téli gumijuk. Ezzel ott a probléma, hogy viszonylag nagyobb hóban csak lépésben mernek haladni. Az autópályán 40-nel haladt a tömeg, míg mi 90-nel száguldoztunk :) Se előttünk, se utánunk nem jött senki a sávban.

 Krisztiánt gépe 8-ra érkezett az Eindhoven-i reptérre, így korán keltünk. Azonban a szokatlan időjárás miatt kialakult dugók miatt így is igen nagy késéssel sikerült Krisztiánt összeszedni. Úti célunk Amszterdam volt, de még mielőtt odaértünk volna beugrottunk egy gyors fagyjunk össze Tilburgben akcióra… :) Ilyenkor, amikor ilyen hidegek vannak, örülök, hogy vannak áruházak, ahová kérdések nélkül be lehet „menekülni” felmelegedni. A hidegre való tekintettel csak néhány fotót készítettünk egész utunk során.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Tilburg kastélya igen bájos.

A szállások elfoglalása után esti fedezzük fel Amszterdamot túrára indultunk. Az időjárás a tömegközlekedésen is káoszt okozott, ezért amíg vártunk a többiekre, boltokban melegedtünk. Miután sikeresen összejött a csapat, a virágpiac felé vettük az irányt. Azonban sajnos már sehová nem sikerült bejutnunk. Végigsétáltunk a városon (nem sok mindenre emlékszem, mert annyira fáztam), betértünk egy café shopba, majd megnéztük a híres piroslámpás negyedet is. Este pedig a tervezett buli helyett mindenki hamar ágyba dőlt, mert a nagy hideg kiszívta az erőnket.

Másnap korán keltünk, hogy még odaérjünk 9 előtt a virágtőzsdére. Iszonyatosan élveztük. Utunk innen a Rijks múzeumba vezetett, ahol vettünk egy múzeum kártyát, amivel a legtöbb múzeumba Hollandia területén ingyen, vagy jelentős kedvezményekkel lehet bejutni. (25 év alattiak vásárolhatják meg, 1 évig érvényes és 25 euróba kerül.) A múzeum természetesen nagy élmény volt. Mivel több időt szántunk rá, mint amennyit ténylegesen bent töltöttünk, és még volt közel 1 óra parkolásunk, így átugrottunk immár a fiúk nélkül a gyémántmúzeumba. Ez  a múzeum is igazán lenyűgöző volt. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Konténerekből épített ház

És itt ismételten sikerült kalandokba keverednünk hála a GPS-nek. Mivel kifogyóban volt a benzin, így megkerestük a hozzánk legközelebb eső kutat, ami egy privát benzinkút volt. (Szerencsére mivel látták, hogy üres a tank, beengedtek minket. Tankolás után Dezső fizetni szeretett volna bankkártyával.Képzeljétek el, hogy nem fogadták el egyik bankkártyát sem. Mivel nem volt nálunk elég kp, így Dezső elindult pénzt felvenni. Addig a kocsiban maradtam, és a kutas hozott egy kávét.

Hazafelé úton beugrottunk Hágába egy rövid látogatásra. Itt megnéztük a Mauritshuis fontosabb és híresebb festményeit (3 euró volt a belépő a diák kártyával 12,5 helyett), majd még körbelengtük gyorsan a történelmi belvárost. Még a város szélén betértünk egy boltba, ahol ha hiszitek, ha nem Mézes puszedlit vettem (német, holland, angol felirat nélkül) Sajnos elfejeltettem lefotózni, és már nincs nálunk. Mindenesetre mókás volt.

Hazafelé a dugók miatt a GPS Rotterdamon keresztül vezényelt minket, így volt alkalmunk megcsodálni a felhőkarcolókat is.

 

Egy korábbi bejegyzésben említettem ezt a rettentő furcsa kinézetű édességet. Eljött az a nap, amikor rávettük magunkat, hogy megvegyük és meg is kóstoljuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor kibontottuk a zacskót, meglepve tapasztaltuk, hogy 4 különböző zacskó van benne. A bal felső kókuszpor (kókusztej lett belőle vízzel) a jobb felső tápióka bogyó, a bal alsóban jackfuit és édes szárított kukorica rejtőzik, a jobb alsón pedig ahogy a képen is láthatjátok mindenféle színben pompázó tészták díszelegnek.

 A tápióka megfőzve

 

 A tészta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A végeredmény. Ízre egyébként finom volt, egy kicsit talán édes volt a lé.

Tengerke 2010.11.27. 18:57

Közlekedés

Autóval

Belgiumban az autós közlekedés mindössze annyiban tér el az otthonitól, hogy az autópályán 120 a megengedett sebesség, és iskolák közelében hétköznap és hétvégén is 30. Az iskola körüli útszakaszok nincsenek mindenhol egyértelműen jelezve. Legtöbbször egy rózsaszín kis polippal jelzik, hogy a közelben iskola van. Az emberek itt kicsit jobban odafigyelnek a gyalogosokra, mint kis hazánkban, mert itt tényleg büntet a rendőr.  Valamint, amire még érdemes figyelni, hogy elég sok rendőrlámpában van beépített kamera, ami nem csak a piroson való áthaladást, hanem a gyorshajtást is bünteti. Igaz, egyelőre magyar rendszámú autóknak nem küldik ki a büntetést, de ki tudja, hogy mikor fog ez megváltozni… Dugókkal itt is lehet számolni. Különösen a brüsszeli körgyűrűnél reggel, valamint délután iszonyatos dugók vannak.

Távolsági közlekedés busszal, vonattal

Itt a távolsági közlekedés meglehetősen drága. Legtöbb esetben még a diákoknak is inkább megéri autóval utazni, hiszen nem igazán vannak diákjegyek. A vonatállomáson nincs is lehetőség diákjegy váltására. Interneten lehet 6,5 eurós jegyet váltani, amely Belgium bármely pontjából bárhova igénybe vehető, de előre meg kell adni a kiindulási pontot, az úti célt, valamint az utazás napját. Diákbérlet váltására lehetőség van, amit két város közötti közlekedésre lehet kiváltani. A vonat drágasága miatt a vonatok ápoltak, tiszták, valamint nem túl zsúfoltak. A jegyekről, bérletekről bővebb információt a társaságok honlapján lehet kapni. Vonat Wallon busztársaság Flamand busztársaság 

Helyi közlekedés

Brüsszelben a helyi közlekedést Budapesthez hasonlóan busz, villamos, valamint metró jelenti. Az árak nagyjából hasonlóak az otthoni árakhoz. Ami plusz, hogy igénybe lehet venni egy előre megváltott kártya segítségével bicikliket. Azonban bicikli utakból viszonylag kevés van, ezért kevesen használják közlekedési eszközként a biciklit. Leuvenben és a kisebb városokban azonban már más a helyzet.  Itt a buszok, és a bicikli jelenti a fő közlekedési eszközöket. Autóval nem sokan közlekednek a belvárosban, mert veszélyes. Az itt tanuló diákok a buszokra ingyenes bérletet kapnak. Ezért időközönként tömöttek a buszok.

 

Tengerke 2010.11.26. 18:30

A Titok

Ismét eltelt egy kis idő, amióta utoljára jelentkeztünk. Azóta részünk volt több kalandban is.

Hazalátogattunk egy rövidke hétvégére. Szerencsére nagyon jól alakult. Majdnem mindenkivel tudtunk találkozni, akivel szerettünk volna. Az utazás egy kicsit kalandosabbra sikerült, mint terveztük.

Az extrém ételekből, furcsaságokból továbbra sem fogytunk ki. A fenti képen látható gyümölcs neve titok maradt előttünk, miután sehol nem találtuk meg. Ha valaki tudja, hogy hogy hívják, megoszthatná velünk.

Apropó a héten érdemes lesz figyelni a blogot, mert jelentkezünk még néhány furcsa, érdekes és szokatlan étellel, no meg egyéb kalandokkal... :-)

Tengerke 2010.11.17. 21:25

Lakáshelyzet

Engedjétek meg, hogy most egy kicsit elszakadjak a hétköznapoktól, hiszen ezt a blogot egy kicsit a Belgiumba költözőknek is szánom.

Belgiumban elég speciális a lakáspiac. Hogy ezt mért mondom: Egyrészt itt sok lakás kialakítása teljesen más, mint otthon. A tipikus belga házak általában keskenyek az utcafront felé, és mélyen hátranyúlnak az udvar felé. Ez azért alakult így ki, mert régebben az ingatlanadót az utcafrontra néző fal szélessége szerint vetették ki. Ennek ellenére szerintem itt gyönyörűek a házak.

Leuvenben mivel ez egy diákváros szeptember és október környékén elég nehéz lakást találni. Amelyik lakásnak megtaláljuk a hirdetését az interneten, az már igen gyakran foglalt volt. Azért nem lehetetlen lakást találni, csak tisztában kell lenni azzal, hogy nagyon gyorsan kell dönteni, mert akár néhány percen is múlhat a lakás sorsa.

 Érdekességképpen megemlíteném, hogy aki ingatlanirodán keresztül veszi ki itt az ingatlant, attól kérhetnek 3 hónap keresetigazolást/bankszámlakivonatot, motivációs levelet, esetlegesen kezest.

A kisebb lakások között nem igazán lehet olyan lakást találni, ahol van mosógép, vagy egyáltalán hely mosógépnek. Mondjuk ez leginkább kényelmi kérdés, hiszen a város tele van mosószalonokkal, ahol mindenki magának moshat. A kisebb lakásokban nincs sütő sem, csak főzőlapok. A fűtés a legtöbb esetben elektromos.

Az ingatlanárak igen széles skálán mozognak. Venni 100.000 euró alatt nem igazán lehet még kisebb ingatlanokat sem. Bérelni pedig studiokat 300 eurótól lehet, míg egy egy szobás apartmant már olyan 450-500 eurótól.

A hivatalos bérleti szerződések 9 évre szólnak. 9 éves szerződés esetén a kormány védelmet biztosít mind a bérlőnek, mind a tulajdonosnak. Lehetőség van azonban ennél rövidebb távú bérleti szerződések megkötésére is. 3 v. 1 év, azonban ilyenkor elveszítjük a kormány által nyújtott garanciát.

9 éves és 3 éves szerződések esetén, amennyiben a szerződés lejárta előtt felmondjuk a szerződést, a visszamaradó idő függvényében ki kell fizetnünk 1-3 hónap bérleti díjat. A szerződések aláírása után a kauciót egy közös bankszámlára helyezi el a tulaj, és a bérlő, mely mindkettő beleegyezése nélkül egyik fél számára sem hozzáférhető. Szerintem ilyen pénzügyi termék nincs otthon.

 A Belga törvény még azt is szabályozza, hogy minimum mekkora hely szükséges bizonyos számú ember lakhatásához. 2 fő esetén a minimum terület 27 nm, 3 fő esetén 44 nm. Ha ennél kisebb területen laknak többen, akkor csak 1 ill. 2 személy jelentkezhet be hivatalosan.

Tipp Belgiumba költözőknek: Érdemes minél világosabb lakást választani, mert a téli hónapokban igen sötét van, valamint elég sok az eső, ami miatt a fények gyengébbek, mint otthon.

Néhány fontosabb ingatlan portál: vlan.be; immoweb.be.

 

Itt a csütörtök megint munkaszüneti nap volt. Ezért voltunk vásárolni, mert itt nagyon szigorúan veszik ezeket, és ilyenkor csak kenyér automatából lehet drágán kenyeret venni. Szóval felkészültünk  a nagy ünnepre. Este az ünnep no meg Jarkko szülinapja tiszteletére bulit rendeztek Glóriáék. Nagyon fincsi palacsintát készítettek, no meg full moon-t. A buli jól sikerült, bár kicsit túl későn távoztunk.

Szombaton ismét bevásárlás következett. Még hiányzott egy-két szőnyeg ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a lakásban (mert parketta van, és elég hideg). Így elmentünk az IKEÁba, ahol a szokásos óriási tömeg volt. Nem találtunk olyan szőnyeget, ami tetszett volna, így viszonylag hamar kimenekültünk a tömegből. A cora felé vezető úton egyszer csak megláttam egy szőnyegkereskedést, így megfordultunk, és bementünk. Egymástól függetlenül mind a kettőnknek ugyanaz a ébenfekete bársonyszerű szőnyeg tetszett meg. Az elején 80 cm-t akartunk venni, de az nem fér bele az árban az elképzeléseinkbe, így lementünk egészen 60 cm-ig, hogy beleférjünk az általunk megálmodott árba. Amikor a kasszánál fizettünk, kiderült, hogy a 20% kedvezmény, ami a hétvégére vonatkozott, még nincs levonva, akkor nagyon megörültünk, hiszen így annyiért vettünk két nagyon szép szőnyeget, amennyiért az ikeában csak olyat vehettünk volna, ami nem tetszett. Hazaérve pedig legöngyöltük a szőnyeget, és csodák csodájára, a 60 cm tökéletesen elég volt. (Ha többet vettünk volna, otthon kellet volna farigcsálni) Így most reggelente fincsi puha és meleg talajra léphetünk.

Már néhány napja készülök Nektek fotókkal is, de most hogy ilyen csúnya időnk van (6-7 napja folyamatosan esik) annyi mindent szerettem volna elmondani, így csak mostanra ért be, hogy elmeséljem nektek a dolgokat.

A borstörő és a mák. :-)

 

 

Tentikélő koalák

 Sára és a sör :-) (ezt a képet az ihlette, hogy Emma allergiája miatt kénytelenek voltunk elvenni tőlük a kuckójukat, és helyette egy sörösdobozt tettünk be. Ami mellett a két kis vacak édesen elterült. Mintha másnap reggel lennének. :-))

 

Még az oroszoknál való vásárlás előtt egy ázsiai boltban élvezhettük ki kíváncsiságunkat. Már az első öt méteren a fellegekben érezhettük magunkat az egzotikus gyümölcsök, és nasik hadától. Vasárnap Dezső gyönyörűen elkészített tányérjának az alapját egy zöld kartonhajtású műanyagnak kinéző lap adta, melyről a mai nap kiderült, hogy ehető zöldség.:-O Persze nem ettük meg, mert azt hittük, hogy az csak dísz. Találtunk szárított algát maki készítéséhez, majomkenyérhez hasonló nassolni valót, kókuszvizet. Ami nekem nagyon tetszett, és tuti fogok venni egyszer az rózsaszín gumicukorra hasonlító izé, amit a csomagolás szerint tejjel szokás fogyasztani. Láttunk tengeri uborka jellegű növényt is, de ez már nem az első találkozásunk volt vele. Valamint ezt a „csodálatos” gyümölcsöt.Durián a neve

 Ilyet még sosem láttam. Meg akartuk volna venni, de sajnos nem volt kiírva az ára, így inkább nem vállaltuk be. Ráadásul egy-egy darab volt vagy 2,5-3 kilós. Egyszer tuti ezt is meg fogom kóstolni.Közületek kostolta már valaki?

Ebben a boltban vettünk magunknak „vészkajának” tésztaleveseket. Kijelentettem, hogy mindegyikből szeretnék venni egyet, hogy el tudjuk dönteni, melyiket vesszük a legközelebb. A boltban különböző helyeken elszórva voltak a zacskók, így miután kb. 15 különböző leves volt a kosarunkban, azt hittük, már mindent vettünk. Néhány méterrel arrébb Dezső megkérdezte, hogy biztos, hogy minden tésztát meg akarok-e most kóstolni? Ekkor körülnéztem, és megpillantottam, amit Ő is: Még 20 féle különböző tésztalevesből lehetett válogatni. Így egyelőre nem kóstolunk meg mindent, de mindenféleképpen a hosszabbtávú terveink között szerepel.  :-) Ma például citromos-masalás rizstésztát, valamint sima egyszerű currys tésztát kóstoltunk. Természetesen még bőven lenne mit említenem a thai sörön keresztül az érdekes fagyasztott kajákon át a török sörig bezárólag, de akit érdekel, menjen el ebbe a boltba, mert hihetetlen élmény volt. (Szerintem közel egy órát töltöttünk egy közepes méretű boltban böngészve az egzotikus ételeket és italokat. :-))

A bolt pedig: Belgiumban, Leuvenben A Brusselsestraat és a Goudsbloemstraat kereszteződésénél található. Itt van a honlapjuk: http://www.exoticworld.be/index.asp aki nem tud hollandul, a googlefordító segítségével angolra, vagy akár magyarra is fordíthatja. :-)

 

 Tudom, hogy sokaknak nem fog tetszeni ez a kijelentés, hiszen történelmünknél fogva sokan nem szeretik őket. Azonban most mégis azt gondolom, hogy örülök, hogy vannak oroszok is a világban.

 A hazánktól távol mindig átértékelődnek a korábbi nézeteink. Hiszen egy új közegben kincs az, ami egy kicsit is hasonlít ahhoz a kultúrához, amihez hozzá vagy szokva. Hát így jártunk mi is, hiszen elég nehéz olyan otthon alap élelmiszerekhez hozzájutni errefelé, mint a túró, tejföl, zsemlemorzsa (ezt csinálhatsz, de még a kenyér is más), vegeta, búzadara, párizsi, virsli. Ebben vannak nagy segítségünkre az oroszok. Eddig minden városban, ahol éltünk, találkoztunk orosz bolttal. Azért érdemes ezekbe a boltokba betérni, mert lehet kapni tejfölt (Smetana) ami ugyanaz, mint amit otthon veszünk, ráadásul olcsóbb is, mint más boltok tejföl jellegű termékei. (Créme épaisse) A túrót bevallom őszintén, nem tudom, hogy lehetett-e kapni, viszont vettünk túróval töltött derelyét. A múltkor a vendégségeket körözöttel leptük meg. Cottage cheese-t vettünk, aminek az állaga teljesen más mint otthon. Olyan, mintha apró mozzarella golyócskák lennének egy joghurt-szerű szószban. Túrógombóc készítésére sós volta miatt nem alkalmas, azonban amire mi vettük megfelelt.  A kazak nevű orosz boltban lehet kapni még vegetát, virslit és mindezt a magyar szájíznek megfelelően.  A kínálatukban szerepel egy csomó klasszikus édesség és természetesen vodka, valamint Dezső egyik kedvencét a KBAC.

Mivel tudtuk előre, hogy itt relatív kevesebb dolog vehető meg a mi kultúránkhoz hozzá tartozó élelmiszerekből, így mi otthonról hoztunk majdnem mindent. Hoztunk zsemlemorzsát, és grízt, de ez utóbbit itt is lehet venni semoule van ráírva a zacskóra. Ez általában a kuszkuszt takarja, ezért meg kell alaposan nézni, hogy melyiket is vesszük belőle.  Párizsi jellegű húskészítményt hespenworst, vagy saucisson de jambon néven érdemes keresni. Pirosaranyat is érdemes otthonról hozni. A fehér, töltenivaló paprikát itt nem ismerik, hasonló kinézetű narancssárga színű mini paprikát lehet helyette venni, ami finom édes. Tört paprikát bolti minőségben lehet beszerezni.

 

4 komment

Címkék: étel

Tengerke 2010.11.09. 13:59

1 hét

Azt hiszem ezek után kb. hetente fogunk jelentkezni. Hétköznapokon Dezső iskolába jár és érdekes esettanulmányokat old meg, míg Judit dolgozik a töménytelen mennyiségű honlapon.

Most már két hétvégével is tartozunk Nektek. Előző hétvégén elmentünk a környéken kirándulni. Első állomásunk egy régi sörfőző torony volt, ami így nézett ki.

A második állomásunk pedig egy kedves kis kastély volt túraútvonalakkal környékezve. Mivel ezt előre nem tudtuk, így nem túráztunk, mert már elég késő volt, amikor odaértünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mostani hétvégénk fantasztikus volt. Szombaton reggel megmutattuk a szülőknek a Kringwinkel nevű találmányt, ahol egy kis időt eltöltöttünk. Igazi kincsekre lehetett itt találni. Pl. találtunk ezüst villákat 15 centért. :-O Nem ez az első eset, hogy azt találjuk, hogy az ár-érték arány meglehetősen alacsony.  Utána főleg otthon dolgoztunk, tanultunk, majd estére hivatalosak voltunk vacsorára. A vacsora finom arab módra elkészített rizses bárányhús volt fenyőmaggal. Nagyon fincsire sikeredett. Desszertnek pedig epret ettünk (nem azt az éretlent, amit otthon időközönként lehet kapni, hanem finom édeset), mert itt évszaktól függetlenül szinte bármit lehet kapni.

Másnap elmentünk Belgium legnagyobb állatkertjébe, mert amikor megláttam, hogy vannak koalák… Ellágyul a szívem, amikor valami szívemnek kedves állatot nézhetek meg, amire már régóta vágyok. Az állatkert itt egészen más, mint otthon. Viszonylag kevés állat van, viszont nagyon interaktív. Folyamatosan vannak tesztek, amiket meg lehet oldani gombok nyomkodásával, meg lehet hallgatni különböző állatoknak a hangjait, amikor egy erdős részen sétáltunk, a vadon hangjait játszották be az úton. Volt egy kisebb kalandpark jellegű rész is, amit természetesen nem hagyhattunk ki.  Ami még nagyon klassz, hogy sokkal nagyobb hely jut az állatoknak is, valamint a zsiráfot felülről lehet csodálni, így jobban meg lehet nézni az egyéni vonásaikat.  A lényeg, azaz  a koalák pedig aludtak, amikor odaértünk. Egyedül egy kisgyerek bömbölésére kapta fel a fejét az egyik, így egy pillanatra láthattunk gyönyörű kis pofiját. Ami még nagyon tetszett az a vörös panda volt, mert így tél elejére igazán csinos lett a bundája. Rettenetesen aranyos volt a négy anyját nyúzó oroszlánkölyök is.

Miután az állatkertben átfagytunk, alig vártuk, hogy átmelegedjünk, és valami ennivalót vegyünk magunkhoz. Az útikönyv ajánlása alapján elmentünk egy közeli városba Lierbe, ahol gyorsan bementünk egy étterembe. Az ételek nagyon finomak és különösen szépek voltak. Sajnos a városból nem sokat láttunk, mert mire végeztünk az estebéddel menni kellett.

 

 

Tengerke 2010.11.01. 12:39

4 napos hétvége

Immár elég régen jelentkeztünk. Azt hiszem lassan belefolyunk a "szürke" hétköznapokba. Ez azért nem jelenti azt, hogy unatkozunk, mindössze annyit, hogy nem feltétlen érdemesek említésre a dolgok.

Ahogy a címben is láthatjátok, itt 4 napos ez a "hétvége". Itt még hozzácsapják a november 2-t is szünetnek. Noh, de ne szaladjunk még ennyire előre.

Hosszas keresgélés után sikerült Dezsőnek találnia eladó férfi bicikliket viszonylag olcsón. Így péntekre beszélt meg egy találkozót, amikor megnézhetünk 2 biciklit is. Mi is késtünk egy keveset, mert iszonyú volt a forgalom péntek délután, viszont a férfi aki kínálta a bicikliket jóval többet késett, mint mi. Amíg a kocsiban ültünk fantáziáltunk, hogy mivel foglalkozhat a férfi. Nem írok le minden egyes ötletet, ami az eszünkbe jutott, mindössze egyet, amiben a végén a férfi megérkezése előtt megegyeztünk: A férfi egy maffiatag, a holland junkie-któl vette a biciklit, és droggal fizetett a biciklikért. Erre megérkezett a férfi egy fekete Volvo SUV-val. A biciklik valóban Hollandiából származtak, és a garázsban pihent még egy porshe is... :-) Amikor visszaértünk az autóba gondolhatjátok, hogy mennyire nevettünk... Amíg Dezső próbálgatta a bicikliket, beszélgettem a férfivel, és kiderült, hogy vegyész, aki vegyszer alapanyagok értékesítésével foglalkozik. (Állandóan beléjük ütközök úton-útfélen.) Egyébként megvettük az egyik csodabiciklit. :-) Így mostantól Dezső is biciklis lesz, akiket itt gyalogosként nem igazán szeretünk, mert mindig el szeretnének ütni bennünket.

Szombaton a 4 napos hétvégére, és a 3 napos zárvatartásra való tekintettel vásárolni mentünk. Olyan tömeg áramlott a bevásárlóközpontba, hogy 3 kilométeres dugó keletkezett belőle. Szerencsére "Marika" a GPS segített, hogy elkerülő utat találjunk, így megúsztuk a dugóban állást, és közben gyönyörű tájakon jártunk. Itt most a fák levelei olyanok, mintha égnének. Az egész koronájuk gyönyörű lángvörös. Természetesen a bevásárlóközpontban iszonyú tömeg volt. Lehetett kóstolni rengeteg finomságot, meg gin-tonikot. Szombat estére pedig vendégeket vártunk: Glóriáékat a magyar párt, akiről már olvashattatok és Jarkkoékat a finn párt, akik közül Jarkkoval szoktunk kirándulni, Elina pedig látogatóba érkezett. Ezért gondoltuk, hogy valami magyaros étellel örvendeztetjük meg őket. A választásunk a körözöttre és a mákos nudlira esett. Vettünk valami túrónak nevezett képződményt, ami nagyon jó volt körözötthöz, és nagy sikere is volt, azonban teljesen más, mint az otthoni. Egy sós joghurt-szerű lében voltak apró mozarella golyócskák. A mákos nudlihoz pedig volt itthon minden, csak darálónk nem volt. Így darálót szerettünk volna venni. Azonban a daráló olyan drága volt, hogy nem kívántunk érte kiadni annyit. Ezért kitaláltuk, hogy vegyünk borsőrlőt. Majd az is jó lesz. Erre mondtam Dezsőnek, hogy az nem hatékony, és mire ledarálnánk benne a mákot, belefájdulna a kezünk. És ekkor megláttuk a megoldást: Az elektromos borsőrlőt, ami valamilyen oknál fogva olcsóbb volt, mint a manuális. :-O. Így elemekkel együtt megvettük.

Hazaérve gyorsan nekiestünk a borsőrlő tanulmányozásának. Ha hiszitek, ha nem 2 óránkba telt, mire ki tudtuk nyitni, és még negyed óra volt, mire az elemeket bele tudtuk helyezni. :-O Amikor ezzel a rettenetesen nehéz művelettel végeztünk, megtöltöttük mák és kristálycukor keverékével, ami igen jól nézett ki. Majd rakok fel fotót is. És akkor nyomjuk a gombot, és nem őröl, csak egy furcsa elhaló hangot ad, és világít benne egy led. Kicsit igazítottunk rajta, és gombnyomásra szórta ki magából a cukrot és a mákot eredeti formájában. Állítottunk ismét rajta, és ekkor már szépen darálta a mákot és a cukrot, de a hatékonysága mondanom sem kell, hogy mennyire alacsony volt... Így végül a sima nudli mellett döntöttünk pirított zsemlemorzsával. (Ez is otthonról van.) A vendégség jól sikerült. A Salmiakkiról pedig megtanultuk, hogy alattomos egy jószág.

 Másnap az előző napi ferde este következményeképpen kevés aktivitással beértük. A lakást kitakarítottuk, reggeliztünk, majd elmentünk, hogy megnézzük az egyesek által felfújt habos tortának titulált városházát belülről is. Igazán érdekes volt.

 A következő program a mosás volt. Ez azért volt izgalmas, mert először próbáltuk ki a mosás élményét egy mosószalonban. A mosás itt nem olcsó (6 kg ruha 4 euró, 13 kg ruha 7,2 euróba kerül.) Viszont a legtöbb diák, és akár felnőtt számára sincs más megoldás, mert a lakások java részében nincs még hely sem a mosógépnek. Amíg Dezső várta, hogy elkészüljön a mosás, otthon kitakarítottam, és brokkolikrémleves főztem. :-)

 Dezsővel korábban problémánk volt egy "igen fontos" :-) területen: A römizés terén. Ugyanis mindketten máshogy szerettük játszani. Aztán egyik nap hajlott arra, hogy kipróbáljuk az általam szeretett szabályok alapján. Annyira tetszik neki a játék, hogy azóta szinte minden nap játszunk. Azért ilyen élvezetes, mert sokkal nagyobb szabadságot ad, mint a klasszikus rabló römi, és így sokkal jobban megmozgatja az agyat is. A játékszabály a következő: Az osztó mindenkinek 5 lapot oszt. Minden körben húzni kell, és nincs dobás. Minimum 51-et kell letenni. Ha valaki egyszer már lerakott az asztalra, onnantól szabadon garázdálkodhat az asztalon található lapokkal. Egy csoportban minimum 3 egymást követő számnak vagy formának, vagy 3 azonos számnak vagy formának kell lenni 3 különböző színben. Amiben még változtattunk, hogy ha 2 azonos forma vagy szám van lent egy joker-rel, akkor ha egy harmadik formát vagy számot hozzáteszünk, akkor a joker felvehető. Ha Ti is kedvet kaptatok a játékhoz, szívesen várjuk az élményeiteket!

 További kellemes pihenést!

süti beállítások módosítása