Tengerke 2011.07.06. 10:52

Oxford, London

Londoni és oxfordi utazásunk történetének folytatása

 

4.nap:

Korán keltünk, hogy elérjük az Oxfordba menő vonatunkat, amire előre megvettük a jegyeket mindössze 4 fontért fejenként egy útra. Oxford vasútállomásán várt minket vendéglátónk. Először is buszra pattantunk, hogy megszabaduljunk csomagjainktól, majd elindultunk a városba. Oxford történelmi belvárosa magával ragadott bennünket. Egész nap jártuk a kollégiumokat. Meglátogattuk azt a kollégiumot is, amelyben a Harry Potter egyes jeleneteit forgatták. Nagy élmény volt. Meglátogattuk az Ashmolean múzeumot. Ami itt minket a legjobban megfogott azok a keleti kultúrához tartozó szobrok, rajzok voltak, de gyönyörű a mindenfelől származó kerámia gyűjteményük is. Ismerősünk volt olyan kedves, hogy körbevezetett oxfordi laborjában. Mivel éhesek voltunk, így elmentünk egy étterembe, majd vacsora után meglátogattunk egy igen hangulatos elhagyott temetőt, ahol az egyetem egy korábbi rektora nyugszik. Innen pedig lesétáltunk a Temze partjára, ahol a helyiek a tehenek között sütögettek. :) Miközben hazafelé sétáltunk még rápillantottunk a Mini Morris gyár alapítójának emlék "kirakatára".

5.nap: 

Az ötödik nap szinte teljesen utazással telt, mindössze Londonban fért bele egy apró városnézés. London Paddington állomástól a Viktóriáig sétálva jutottunk el, miközben rengeteg sportkocsit (sok-sok Ferrarit) láttunk, valamint keresztülszeltük csomagjainkkal a Hyde parkot, ahol is egy kicsit azért megpihentünk, hogy gyönyörködjünk ebben az óriási parkban.

Ha valaki azt kérdezné, hogy ajánlanám-e neki az Eurolines-t Brüsszel-London között, az egyértelmű válaszom nem lenne, ugyanis mindkét irányban 1-1 óra késést sikerült összeszednünk, valamint a sofőrök, akikkel mi utaztunk csak nagyon minimális szinten beszéltek angolul, ezzel néhány utasnak kellemetlen emlékeket okozva. A két város között közlekedő vonatok midössze alig drágábbak egy főre, ha időben megvesszük a jegyeket, viszont 2 óra alatt eljuthatunk egyik városból a másikba. Repülés szerintem szóba sem jöhet, mert drága és lassabb, mint a vonat a reptéri várakozások miatt.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://iranyleuven.blog.hu/api/trackback/id/tr423043859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.