Tengerke 2011.02.28. 11:10

Gent

 3 hosszabb-rövidebb kirándulás beszámolójával is tartozunk már nektek. Az elmúlt néhány hétben játszottunk Gentben, belógtunk egy kiállításra Tienenben és lubickoltunk SPA-ban.

Gentbe már régóta vágytunk, de eddig a hidegebb idők miatt nem szántuk rá magunkat, hogy elmenjünk. Mostanában azonban megenyhült az idő valamint ellátogatott Belgiumba Glóriáék egy barátja is, így kaptuk magunkat az alkalmon, és nekiindultunk. Gent Leuventől olyan 1,5 órányi útra van. A várost a Lonely Planet is a 2011-es úti célok közé választotta. Gent maga elbűvölő a tipikus belga építészetével, a várost kisebb részekre osztó folyóival a Scheldevel és a Leievel.

A városban a legfontosabb látnivalókat meglátogattuk. Megnéztük a St. Nicholas templomot, a régi postapalotát, ami ma bevásárlóközpontként működik, valamint a világörökségnek számító harangtornyot (Belfry), a Szent Bavo Katedrálist és a beguniaget a város szélén. Megnéztük a  Huis van Alijn házat, ami eredetileg szintén beguinage volt, de ma egy szépművészeti múzeum működik benne. A múzeum kezdeti szakasza visszatükrözi a korábbi gyermekkórház hangulatát. A kezdeti kellemetlen helyzetből hamarosan kalandos időutazásba csöppentünk. Amit nagyon becsülök Belgiumban, hogy itt a múzeumok igazán figyelnek arra, hogy a kisebb gyermekek is remekül szórakozzanak és interaktívvá tegyék a kiállítást.

A másik múzeum, amit már nagyon vártunk egy lakberendezési múzeum volt. Ezen a helyen is mindenki találhatott a számára tetsző szobákat, bútorokat és kiegészítőket. A várba sajnos időhiány miatt nem mentünk be, csak kívülről csodáltuk meg. Amit érdemes még tudnia a Belgiumba érkezőknek, hogy 25-26 év alatt a legtöbb múzeum kedvezményes belépőt biztosít. Ezek a legtöbbször 1 euró körül vannak, de előfordult már 8 eurós kedvezményes jegy is (pl.: A genti vár belépője).

A bejegyzés trackback címe:

https://iranyleuven.blog.hu/api/trackback/id/tr432697025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása