Tengerke 2010.09.26. 12:33

Beszédes képek

Az új lakásunk környékén egy botanikus kert van. Néhány fotó a kertből:   Automatamániánknak eleget téve egy újabb delikvens: A kenyérautomata.          

Tengerke 2010.09.24. 11:05

Bürokrácia

A szerdai nap orientációs nap volt, így Dezső egyedül volt Leuvenben és ismerkedett az emberekkel. Közben egy fórumon feltett kérdésemre egy magyar kémiaprofesszor válaszolt, aki Leuvenben él... :-)Csütörtök már annál izgibbnek bizonyult. Korán reggel bementünk, hogy 3 másik…

A mai napot a bankszámla nyitásnak szántuk. A délelőtt folyamán interneten néztünk ki lakásokat, majd délután mentünk be Leuvenbe.A parkolás után besétáltunk a városba, közben be-be tértünk egy-egy ingatlanirodába, ahol kaptunk néhány időpontot. A bankban szerettünk volna…

A mai nap az ügyintézésé volt. Reggel bementünk Leuvenbe, hogy lakást nézzünk, bankszámlát nyissunk, és Dezső beiratkozzon az egyetemre. A három pont közül mindössze egyet sikerült teljesíteni. Megérkeztünk fél 11- re az egyetemre, amikor is hatalmas sorok fogadtak minket.…

Reggel egy adag Gugelhupf elfogyasztása után (nyami) városnézésre indultunk. Éppen valami rendezvény volt a városban, így sétálhattunk egyet a kirakodóvásárok között. Kívánhattunk a csodatévő kútnál, illetve megehettünk egy frissen sült bratwurstot is. Ezután a kis…

A diplomaoszó lebonyolítása után útnak indultunk. Az autó jól ment. Elindulás után 50 km-rel félreálltunk, mert időközönként felvillant a nyitott ajtót jelző világítás. Az ajtók átvizsgálása után mindent rendben találtunk, így egyszerűen csak kikapcsoltuk a lámpát.…

süti beállítások módosítása